Óriási hálával és örömmel írhatom ma nektek, hogy megcsináltuk. ❣❣❣
Zsombi számláján a mai napon rendelkezésre áll az az összeg, amely egy új élet kezdetét jelentheti számára.🙏🙏🙏
Nagyon nehéz gyűjtésen vagyunk túl! Nyáron még annyira elképzelhetetlen és rettenetesen hosszúnak tűnt ez az út.
Igazából az is volt, de közben olyan embereket és olyan összefogást ismerhettünk meg, ami legalább annyira elképzelhetetlen volt, mint maga az összeg.❤
Köszönjük nektek! Örök hálánk és elismerésünk minden egyes embernek, aki bármilyen módon segítette ezt a gyűjtést!
Az pedig, hogy a Duna Bonum Alapítvány most kipótolta, egy szintén hatalmas összeggel egy óriási harc és menetelés végét jelzi! Ezúton is köszönjük nagylelkűségüket és emberségüket. 🙏🙏🙏
Elmondhatatlan milyen hálát érzünk most feléjük is. ❣️Tudjuk jól, hogy meghatotta őket is Zsombi története, hisz elmesélték, hogy a szívbetegség kapcsán ők is érintettek a témában és mélyen együttéreznek velünk.
Hisszük az igazi szeretet és összefogás a bajban valóban megmutatkozik. Óriási erőt képvisel. Mint ahogy ti mindannyian, akik támogattatok minket.💪💪💪
Hatalmas az erőnk együtt, amit a szeretet és az együttérzés hajt.
Legyetek büszkék magatokra! Mi azok vagyunk rátok!🥰😘
Az elmúlt pár hónapban szinte minden nap gondoltunk rátok. El sem hiszem, hogy sikerült!
Hihetetlen összefogás volt ez Zsombiért.
Örülök, hogy mi is hozzájárulhattu
Remélem kapunk azért a későbbiekben információkat, hogyan zajlik a rehabilitáció.
De örülök...🙏❤❤❤😊
Végre!❤❤❤
Most érzem azt Zsombi, hogy már nem éltem hiába.
Az életem része lettél, és maradsz is!😎
A szívemben külön lesz egy Zsombi csücsök.😊❤❤❤
Sok hely van, nagy a szívem, de neked bérelt helyed van benne örökre...❤❤❤
Kupakok mèg mindig vannak nálam, valami ötlet hogy hol lenne rá a legnagyobb szüksèg?
Ugyan mi még csak kullogunk utánnatok ezen az úton, de remélem egyszer nekünk, Noelnek is sikerül összegyűjteni ezt az elsőre lehetetlennek tűnő összeget. Mi sem adjuk fel, ahogy Ti sem tettétek! Remélem még találkozunk, és akkor már megkönnyebülve tekintünk vissza erre a megpróbáltatáso
Kívánok sok kitartást és erőt a felépüléshez! 😘
Sikerült😘Erőt és kitartást az új életed kezdetén✌️😁
