Naar startpagina

1566. augusztus 6-án vette ostrom alá I. Szulejmán szultán (ur. 1520-1566) 150 000 fős hadserege a Dél-Dunántúl legjelentősebb erősségét, melynek kapitánya a híres hadvezér, gróf Zrínyi Miklós horvát bán volt. Az eposzba illő egyhónapos küzdelem végül Zrínyi és a 2300 védő hősi halálával és Szigetvár elestével zárult, miközben egyébként Szulejmán is életét vesztette.

Bár Szulejmán 1566 januárjában, a hadjárat előkészületei idején már túllépte 72. életévét, valamilyen oknál fogva mégis személyesen akarta vezetni seregeit (a hadműveleteket gyakorlatilag Szokollu Mehmed nagyvezír irányította), ezért május hónapban, 150 000 katonájával együtt ő is útra kelt Magyarországra. A cél eredetileg Eger meghódítása volt, de miután a szultán Nándorfehérvárnál találkozott vazallusával, János Zsigmond erdélyi fejedelemmel, úgy döntött, inkább más irányban kerekíti ki a hódoltságot.

Elképzelhető, hogy Szulejmán Bécs bevételére készült, mindenesetre a nyugati hadműveletek elképzelhetetlenek voltak a dunántúli erősség, Szigetvár elfoglalása nélkül. Az útvonal módosításában az is szerepet játszhatott, hogy a fent említett vár kapitánya, Zrínyi Miklós gróf az év során rövid időre felszabadította Siklóst, így akár arra is esélye nyílt, hogy a Dráván túlra szorítsa vissza az oszmánokat.

Szulejmán ezért nemsokára átkelt a folyón, és augusztus első napjaiban megérkezett Szigetvár alá. Zrínyi, miután I. Miksa királytól (ur. 1564-1576) nem számíthatott segítségre, mindössze 2300 fős, horvát és magyar végvári vitézekből toborzott védősereggel készült a szultán ellen. Sziget ebben az időszakban korszerű erődítménynek számított, mely, bár nem épült jelentős magaslatra, a környező mocsarak és fejlett védelmi rendszere révén mégis komoly feladat elé állította az ostromlókat. A legmodernebb olasz bástyákkal és vastag falakkal kibővített Szigetvár egy hármas felosztású erődrendszer volt, ahol az óváros, az újváros és a központi erőd mint három különálló sziget álltak a mocsárban.

Szulejmán seregei már az ostrom első napján, augusztus 6-án megpróbálkoztak egy általános rohammal, a kísérletet azonban Zrínyi és katonái eredményesen visszaverték. A következő hetek hadi eseményei aztán a törököknél „megszokott módon” alakultak: a török ágyúk több napon át tűzárral borították el a védőket, aknákat ástak, és augusztus során lassan elfoglalták az ó- és újváros erődítményét.

Szulejmán fenyegetések és ígéretek révén többször próbálta megadásra kényszeríteni Zrínyit (nem kevesebbet ígért neki, mint Horvátország koronáját), ám a kapitány a nyomasztó túlerő és Bécs érdektelensége dacára sem nyitotta ki Szigetvár kapuit. Az ostrom a szeptember 6-i végső rohammal vezetett eredményre, melynek eseményei mindenki számára ismeretesek: a szultán roppant hadereje a délelőtt során hadrendbe állt a vár kapuja előtt, Zrínyi azonban megelőzte az ellenséget, és 700 katonájával váratlanul kirontott a várból.

A híres „kirohanás” a védők csekély létszáma ellenére komoly zavart idézett elő az oszmánok soraiban, akik csak hosszas küzdelem árán jutottak be az erődbe, de a védők még a termekben is az utolsó emberig kitartottak. A török veszteségeket még tetézte, hogy a kirohanás előtt Zrínyi felgyújtatta a lőporraktárat, mely éppen akkor robbant fel, amikor a győztesek bevonultak a várba. A Szigetvárt romba döntő tüzes csapda több ezer katona és kis híján Szokollu Mehmed pasa életét követelte, ezzel a török veszteségek körülbelül 25 000 főre emelkedtek.

Ismeretes, hogy a 17. századi költő és hadvezér, Zrínyi Miklós híres eposzában úgy örökítette meg a szeptember 6-i eseményeket, hogy Szulejmán a hős kapitány kardjától vesztette életét; a szultán valóban életét vesztette az ostrom alatt, halálát azonban vélhetően a megerőltető utazás okozta. A váratlan esemény mindenesetre kellemetlen fordulat volt a törökök számára, ezért a vár bevétele után a diván, a szultáni haditanács úgy döntött, befejezi a hadjáratot.

A nagyvezír Szulejmán nevében győzelmi nyilatkozatot adott ki, majd az oszmán fősereget visszavezette a birodalom szívébe. Az uralkodó halálát még hosszú heteken át titokban tartották, és csak Konstantinápolyban jelentették azt be, II. Szelim (ur. 1566-1574) trónra lépésével egy időben. Zrínyi önfeláldozása viszont a szultán megölése nélkül is komoly jelentőséggel bírt, ugyanis Szigetvár kitartása megmentette Bécset egy újabb ostromtól.

A kapitány tettének jelentőségét már a kortársak és a későbbi századok politikusai is felismerték, Richelieu francia bíboros és államminiszter például úgy vélte, Zrínyi Miklós és Szigetvár hős védői 1566 nyarán az egész európai civilizációt mentették meg a pusztulástól. Az ostrom eseményeiről és Zrínyiék helytállásáról idővel egész Európa hírt kapott, miután a horvát reneszánsz költő, Brne Karnarutics már 1584-ben hősi eposzt írt Szigetvár elestéről. Javarészt ez a munka képezte aztán a 17. századi költő és hadvezér Zrínyi Miklós Szigeti veszedelem című eposzának alapját, amivel az alkotó dédapja számára akart dicsőséget szerezni.

A hős kapitány emlékét a horvát és magyar nemzet is tisztelettel ápolja, és Szigetvár ostromát a magyar irodalomtörténet egyik legjelentősebb eposza mellett Ivan Zajc 1876-os operája, valamint számos festmény és egyéb műalkotás is megörökítette. Az egykori harcok helyszínén jelenleg egy szoborpark áll, mely, a történelmi ellenségeskedésen felülemelkedve, ma már a török–magyar barátságot hirdeti az utókor számára.

Forrás: Tarján M. Tamás • Rubicon Kalendárium