Üres locsogás, nyugodt ábrázattal.
Ennyi volt a kormányfő ma esti rendkívüli beszéde. Tényleg rendkívüli volt. Rendkívül kínos, hogy valaki félórán keresztül semmitmondóan tudjon beszélni arról, hogy semmit nem csinált, semmit nem csinál, semmit nem fog csinálni annak érdekében, hogy érdemben tudjuk kezelni a koronavírus-válságot.
Legyünk nyugodtak! – mondta. Ne ijedjünk meg attól, hogy hetente duplázódik a megbetegedések száma, hogy rohamosan növekszik a kórházban ápoltak száma, hogy egyre-másra zárnak be iskolai osztályok! Nem beszélt arról, hogy miért nem végzünk tömeges teszteket, hogy miért nincsen kontaktkutatás, hogy járványhelyzet esetén miért kell 20-50 ezer forintot fizetni az embereknek, miközben az ő pénzükön vették meg a rengeteg berendezést, eszközt, tesztet. Miért van rendben, hogy kétszer fizettetnek velünk?
Bárgyú semmitmondással reagál arra, hogy 14,5 százalékkal, szinte soha nem látott mértékben csökkent az ország nemzeti jövedelme a második negyedévben, hogy a hiányt már a kormány is 7-9 százalék közé várja. És lehazudva az égről a csillagot azt mondja, hogy lassan többen dolgoznak Magyarországon, mint a vírusválság előtt.
Hogy az esztelenség csúcspontjára jussunk, hosszú tirádákban magyarázza, hogy a magyar jogállamiság, sajtószabadság, demokrácia meghaladja Németországét. Nehéz eldönteni, hogy nevessen vagy sírjon az ember.
Egy tehetetlen, cselekvésképtelen, ötlettelen, sodródó ember vágott nyugodt képet a semmittevéshez. Egy válság felé rohanó ország kormányfője bizonyította ma este, hogy nem ért semmit, hogy nem lát semmit, hogy fogalma sincs a tennivalókról.
Jaj lesz neked Magyarország, ha nem veszed kezedbe sorsodat!
Édesanyám nem fejezte be a hetedik általános iskolát. Dolgozni állt mosónő anyja mellé.
Aztán egész életében két munkahelye volt, ha jól emlékszem.
A Pápai Textilgyár nem a legjobban fizető munkahely volt a szakképzetlen segédmunkásnőknek. Édesanyám az volt.
Aztán mikor nekem jobban ment már, akkor neki is egy kicsivel. De nem felejtett.
És tudta, mennyibe kerül a csirkefarhát, azt is, hogy hol volt a legolcsóbb a városban.
Most 300 forintért is kaphatsz egy kilót. Szóval nagyjából 60 forint a vételárban kifizetett általános forgalmi adó. Azt mindenki fizeti. A te édesanyád is, az enyém is. Ha gazdag, ha szegény.
Egyszerűen mondom:
Aki kivesz egy fillért is ebből a közös pénzből, az az én édesanyámat lopja meg, akkor is, ha tavaly tavasszal ő már elment.
És csak azok akarjanak velünk kormányozni, akik nem akarják meglopni az édesanyámat és a hozzá hasonlókat.
Mert azokat a börtön bejáratáig üldözni fogjuk. Azokat is, akik most lopnak.
Az egyetlen helyes döntést hozta meg a Momentum. Elnökét, Fekete-Győr Andrást elindítja a miniszterelnökök-jelölti előválasztáson.
Akit érdekelt fiatal korában a politika, az sokszor hitte, gondolta, mondta, időnként talán üvöltötte is, hogy az idősebb generációk mindent elrontottak, de majd mi, ők, mindet rendbe teszünk, tesznek.
Aztán legtöbbször nem így történt.
Mert nem így működik.
Mert az egymást követő generációknak szüksége van egymásra és vigyáznunk is kell egymásra. Mert így épül fel és marad fenn a haza.
Most is jött egy új generáció.
Korábban a Jobbik, most ők.
Hála Istennek.
És nem baj, ha mások, mint mi. Sőt! Az lenne baj, ha nagyon hasonlítani akarnának ránk.
Fogadjátok megértéssel és tisztelettel az európai demokraták új magyar generációját!
A miniszterelnök pár hete úgy fogalmazott, hogy: „Amikor valaki elmegy az oltópontra, ott közlik vele, hogy milyen vakcinát tudnak neki adni. És ha nem fogadja el, elmegy a sor végére.”
Mi meg azt gondoljuk, hogy senkit nem lehet a sor végére küldeni, mert csak az EU által engedélyezett vakcinát kéri.
Oltani kell. És mindenkinek joga van dönteni, hogy melyik vakcinát kéri. Mert te rendelkezel a testeddel. Csak te.
Ha egyetértesz, írd alá a DK petícióját a szabad vakcinaválasztásért: http://bit.ly/szabadvakcina




















