75. VESZÉLYHELYZETI KÖZLEMÉNY (2020.10.03.)
Tisztelt Balassagyarmatiak!
Az elmúlt héten két covidos beteg hunyt el a kórházban, közülük egy balassagyarmati idős férfi. Sajnos városunkban is van már áldozata a vírusnak ... őszinte részvétem a családnak!
Többen meggyógyultak, de folyamatosan érkeznek a fertőző osztályra covidos, vagy covid-gyanús betegek immár újra több megyéből. Jelenleg 22 covid-pozitív beteg gyógyul a kórházban, közülük egy balassagyarmati. Négyen vannak lélegeztető gépen. A gyanús részlegen öten fekszenek.
Szakmai elismerést jelent, hogy az Operatív Törzs és a Tisztifőorvos döntése alapján az Észak-Magyarországi régióban két kórház kapott első lépcsős covid-ellátási feladatot: a miskolci megyei kórház és a balassagyarmati Dr. Kenessey kórház. A kormány szemben az első hullámmal, most úgy döntött, hogy első lépcsőben inkább koncentrálja a covid-gyógyító helyeket kevesebb kórházba, ezt pedig úgy oldják meg, hogy a kijelölt helyeken bővített ellátási kapacitást építenek ki (Balassagyarmaton ez 85 normál és 40 intenzív koronavírus beteg gyógyító ágyat jelent) a szükséges szakember állományt pedig a legközelebbi nem covid-gyógyító kórházakból irányítják át. Balassagyarmatra (mint az ország összes kiemelt covid-kórházába) kijelölésre kerültek az átirányításban érintett szükséges létszámú szakemberek. A velük való szakmai konzultációk országszerte folyamatban vannak, Balassagyarmaton tegnap került erre sor (néhány hírportál ezt teljesen félreértette). Minden érintett kórházban betegszámtól függő részletes ügyeleti és logisztikai protokollt dolgoznak ki a szakemberek. A jelenlegi számokból látszik, hogy egyelőre minimális többlet szakember gárda bevonása szükséges városunkban. A szakemberek szállításáról és ellátásáról az érintett megyei védelmi bizottságok gondoskodnak, de felajánlottam az Önkormányzat segítségét a kórház vezetésének, amennyiben bármiben hiányt szenvednének. Hétfőtől 5 fős Heves megyei szakember csapat kezdi el a munkát (tehermentesítve a helyi kollégákat is) Balassagyarmaton. Szeretettel fogadjuk és kívánunk nekik sikeres munkát városunkban!
A járóbeteg ellátás, illetve a többi gyógyít osztály működése a megszokott rendben zajlik tovább, nyilván 7-8 óra között, illetve covidos-beteg érkezésekor a járóbetegek egészsége érdekében a szakrendelések rövid időre szünetelhetnek a diagnosztikai vizsgálatok és fertőtlenítés idejére. Kérem a lakosság türelmét!
Az elmúlt hat napban városunkban 5 pozitív fertőzöttet, 35 kontakt személyt, 9 külföldről hazaérkezettet helyeztek házi karanténba. Ezen időszak alatt 42 főnek szüntették meg a házi "őrizetet". Jelenleg tehát 55 fő van házi karanténban Balassagyarmaton. Március óta 29 gyarmati polgár kapta el a koronavírus fertőzést, közülük 8-an voltak/vannak kórházban, egy beteg elhunyt, a többiek meggyógyultak, illetve enyhe tünetekkel, vagy tünetmentesen vészelték át a fertőzést. Jelenleg a városban 18 aktív beazonosított fertőzött van (a tünetmentesek száma nyilván ennek többszöröse lehet) közülük 1 személy van kórházban. A Nógrád megyei aktív fertőzött létszám hat nap alatt 125 fővel 448-ra emelkedett.
Az óvodákban a pénteki adatok szerint nem volt karanténba helyezett gyermek, az iskolák közül a Balassi Gimnáziumban két osztályt érintve 13 diák volt karanténban, a Kiss Árpád iskolában 1 diák, a Szondi Szakiskolában pedig 7 diák. Digitális oktatás bevezetését, vagy teljes osztályok, iskolák bezárását a megyei tisztifőorvos és az Oktatási Hivatal egyelőre nem tartja indokoltnak Balassagyarmaton.
Megkaptam a Kormányhivatal legfrissebb foglalkoztatási adatait is. Ezekből kiderül, hogy bár csökken, de még érezteti a gazdaságot sújtó negatív hatását a covid-járvány. Nógrád megyében a nyilvántartott állás nélküliek száma meghaladja a 13 ezer főt, ez a szám éppen annyi mint május elején volt, tehát örömteli, hogy a júliusi csúcs (amikor szinte egész hónapban 14 ezer feletti állástalan volt) óta jelentősen csökkent a szám. Ám ez még messze van a március eleji 11.800 főhöz képest. A városok közül továbbra is Rétságon és Balassagyarmaton a legalacsonyabb a szám, noha itt volt a legmagasabb a növekedés (lásd a csatolt diagramot).
Az önkormányzat egyhangú döntése értelmében a Covid-helyzet ellenére sem emeljük a szociális ellátás intézményi és a gyermekétkeztetés költségeit.
A főutca tovább szépül: a Rákóczi 51. és 55. szám alatti üzletek és társasház homlokzata ill. tetőszerkezete is megújul.
Jól halad a Művelődési Ház "nagytermének" padlócseréje, illetve a radiátorcsatlakozások felújítása is.
Pénteken lezárult az idei járda és útfelújítás közbeszerzési eljárásának beadási határideje. Öt vállalkozás adott be ajánlatot, az eredményhirdetés után (reméljük van érvényes és eredményes pályázó) október közepén indulhatnak a munkák.
Csütörtökön, október 8-án 16-18h között ismét véradás a kórházi Rendelőintézetben (volt SZTK).
A szlovákiai határátkelő forgalmi rendje a Szlovák kormány rendkívüli helyzeti döntései ellenére továbbra is a szeptemberben már megszokott rend szerint működik.
Kérek mindenkit a járványügyi előírások betartására: zárt helyen maszk viselésére, távolság megtartására, kézmosásra, tumultusok elkerülésére, a betegek és idősek védelmére. Jó éjt!








