Ha hiszitek, ha nem, ezt mondta: "A súlyos, szövődményes, halálos megbetegedést már az első vakcina beadása is… More elősegíti - és ebben áll ennek a stratégiának a módosítási elve is."
Ha mi is azt a kommunikációs technikát használnánk, amit a kormánypropaganda az ellenzék ellen, azt mondanánk:
"MÜLLER CECÍLIA KIFECSEGTE, HOGYAN AKARJÁK KIIRTANI A MAGYAR EMBEREKET!"
De mi véletlen elszólásokból, szerencsétlenül fogalmazott mondatokból nem indítunk hónapokon át tartó gyűlöletkampányt (mint ők pl. Niedermüller Péter, Arató Gergely, Krekó Péter vagy Dr. Komáromi Zoltán esetében).
Elég csak megmosolyogni és továbblépni.
Elfogadhatatlan, hogy mialatt egész Európa élet-halál harcot vív a koronavírus ellen, amikor naponta ezrek halnak meg a kontinensen, a brüsszeli buborékban az Európai Néppárt képviselőcsoportja azon dolgozik, hogyan tudná a Fideszt kizárni soraiból. Mivel a jelenleg hatályos szabályok mellett nem tudták keresztülvinni a kizárásunkat, most a szabályokat akarják megváltoztatni – visszamenőleges hatállyal. Érdekes, hogy magukon nem kérik számon a jogelveket, a visszamenőleges hatály tilalmát. Mindez számunkra elfogadhatatlan, ezért ma Orbán Viktor miniszterelnök úr levelet írt Manfred Webernek, az Európai Néppárt frakcióvezetőjének, melyben jelezte, hogy a tervezett alapszabály-módosítás elfogadása esetén a Fidesz kilép a néppárti frakcióból. A Néppárt lakosságarányosan legerősebb pártjaként nem nézzük tétlenül, ahogy a jobbközép tönkreteszi önmagát.
Nagyon ne fenyegetőzzetek
Amúgy meg tényleg röhejes a felháborodásoto
Es akkor az mi volt, amikor ti álszent parasztok alkotmányt modositottatok,
hányinger az egész amit művelnek🤮🤮🤮
Remélem kib@sszák a pártjukat .
Hajdúnánás Moto GP, világkiállítás Dubai és kézilabda vb. Ezek voltak a legfontosabbak.
Tessék, kijavítottam neked!!
Legfontosabb erőforrásaink a tehetséges fiatalok. Ők, akik képesek befektetni a saját tudásukba, szorgalmasak, és nap mint nap tesznek azért, hogy a bennük rejlő tehetséget kamatoztassák, megosszák velünk és tovább erősítsék a magyar nemzet értékeit. Sok sikert kívánok nekik az Országos Tudományos Diákköri Konferencia fordulóihoz!
https://
Mozgalmas hetet zártunk. Köszönöm, hogy velem voltak. Jövő héten folytatjuk. ☺️
https://
Az óvodai és iskolai dolgozók mellett, minden bölcsődei ellátásban dolgozó is megkaphatja a koronavírus elleni védőoltást. Az oltás felvétele az egyetlen módja annak, hogy a koronavírus okozta fenyegetettség mielőbb megszűnjön. Ezért arra kérek minden bölcsődei dolgozót, hogy legkésőbb hétfő (2021. március 29.) éjfélig regisztráljon oltásra a https://vakcinainfo.gov.hu oldalon!
A Tied is Kell az EU Ügyészségig!
Add Tovabb!
https://
https://
🤔 Én miért nem szavazhatok levélben, aki hozom haza az €-t elkölteni és azért gürizek kinn, hogy egyszer hazatérve ingatlant vehessek fizetve az ÁFÁ-t, illetéket, ingatlanadót? Ugyanakkor az a külhoni magyar, aki nem Magyarországon született, soha nem dolgozott és fizetett adót Magyarországon és soha nem tervezi, hogy egyszer Magyarországra költözik miért teheti meg ugyanezt? Tehát az a budapesti, aki éppen Londonban, egy étteremben felszolgál nem szavazhat levélben, de mondjuk az a munkácsi fiatal, aki Birminghamben dolgozik egy csomagküldő cégnél az szavazhat levélben!? Miért nem adják meg a levélszavazás lehetőségét az elvándorolt, de magyarországi lakcímmel rendelkező magyaroknak, hogy minél egyszerűbben élhessenek alkotmányos jogukkal? Megmérték, hogy az emigrált magyarok 80%-a kormányellenes ezért nehezítik vagy miért? Miért van az, hogy a hanyatló nyugati országok nem nehezítik meg a szavazás napján külföldön tartózkodók szavazását és biztosítják nekik a levélben való szavazás lehetőségét? Ez egyenlőség? Ez lenne az a nagy magyar demokratikus jogállam? Véleményem szerint ez kettős mérce, egy jogi nonszensz. A magyar állam DISZKRIMINÁLJA a saját állampolgárait,
Kérlek szavazzatok IGEN-nel, ha benneteket is felháborít, hogy a fidesz által uralt kormány különbséget tesz magyar és magyar között!
https://
“My people, I will be calling My faithful to My refuges soon because the evil ones are being given the order to release the next corona virus soon. I will bring My Warning before they release this new corona virus. After the conversion time, I will call My faithful to My refuges. Then the new corona virus will be released, and many vaccinated people will die agonizing deaths, and their immune systems will self-destruct, and there will be many bodies lying on the ground dead. Those people, who come to My refuges, will be healed of any virus. This is just the beginning of the many plagues that will fall on all of the remaining evil people. Be grateful that I will protect and heal My faithful at My refuges.”
http://
https://
































