A havazás intenzívebbé vált, ezért a budai hegyvidéken lelassult a közlekedés.
‼️ A mai járványügyi kormányzati bejelentés kapcsán hamarosan részletes tájékoztatást adunk a közlekedéssel kapcsolatos tudnivalókról. Addig is a legfontosabb információkat összegyűjtöttük:
🚏 A március 8. és 22. között szünetelő szolgáltatások nem vonatkoznak a közösségi közlekedésre, járatainkkal ebben az időszakban is tudtok majd utazni.
🎫 A bérletek érvényességi ideje – ellenkező kormányzati vagy fővárosi intézkedésig – most sem változik.
🛒 Ügyfélközpontjaink, pénztáraink és a vonaljegyet, gyűjtőjegyet árusító viszonteladó partnereink nyitva tartásával kapcsolatban a szigorításokról szóló kormányrendelet megjelenéséig mi sem tudunk pontosabb információval szolgálni.
🚿 A fővárosi járatokat továbbra is, ahogy tavaly tavasz óta, napi rendszerességgel fertőtlenítik, így a közösségi közlekedési szolgáltatás továbbra is biztonságos.
😷 Vigyázzatok magatokra, vigyázzunk egymásra: kérjük, hogy mindig legyen rajtatok maszk, ha közterületen vagy a BKK járatain tartózkodtok, és figyeljetek a megfelelő védőtávolság betartására is.
▶️ A szigorításokról további tájékoztatást a Kormány honlapján olvashattok: bit.ly/30ddHBa.
🧹 🚿 🧼 Közbiztonsági és köztisztasági akcióba kezdtünk a hatóságokkal és a X., illetve XIV. kerületi szervekkel karöltve, hogy szebb, rendezettebb, élhetőbb legyen az Örs vezér tere. A kezdeményezés célja, hogy fokozza a teret használó gyalogosok, utasok, valamint az ott dolgozó BKK-munkatársak komfort- és biztonságérzetét. 🤲
▶️ A közös akció várhatóan két hétig tart, később pedig szeretnénk ezt rendszeres időközönként megismételni.



















