Színház- és Filmművészeti Egyetem, profile picture
Színház- és Filmművészeti Egyetem is on Facebook. To connect with Színház- és Filmművészeti Egyetem, log into Facebook.
Színház- és Filmművészeti Egyetem, profile picture
Színház- és Filmművészeti Egyetem is on Facebook. To connect with Színház- és Filmművészeti Egyetem, log into Facebook.
Színház- és Filmművészeti Egyetem, profile picture

NYÍLT LEVÉL

Mi, a romániai színházi és zenei előadó-művészeti szervezetek igazgatói, támogatásunkról biztosítjuk a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) tanárait és hallgatóit.
Szomorúan és aggodalommal tekintünk arra a durva beavatkozásra, amely a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem szervezeti felépítésében történt, s amely által az Egyetem vezetését egy olyan alapítványra ruházták át, amelynek a kuratóriumát politikai szempontok alapján nevezték ki.
Úgy gondoljuk, hogy az államnak kötelessége támogatni az egyetemi művészképzést, és mindennél fontosabb, hogy az Egyetem megőrizhesse autonómiáját, az akadémiai szabadságot és a szólás szabadságát, anélkül, hogy bármely politikai párt ráerőltethetné programját és anélkül, hogy csatlakoznia kellene bárminemű politikai doktrínához.

Hisszük, hogy a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem életébe történt ilyen mérvű beavatkozás károsan érinti a teljes kulturális életet.

Csatlakozunk azon személyekhez és intézményekhez az európai kultúra térségéből, akik szolidaritásukról biztosították a SZFE hallgatóit és Szenátusát.

1 Ada Hausvater, igazgató - Mihai Eminescu Nemzeti Színház, Temesvár
2 Adrian Tibu, igazgató - Gong Színház, Nagyszeben
3 Alexandru Boureanu, igazgató - Marin Sorescu Nemzeti Színház, Craiova
4 Anca Dana Florea, igazgató, - Masca Színház, Bukarest
5 Anna Maria Popa, igazgató - Andrei Mureșanu Színház, Sepsiszentgyörgy
6 Gáspárik Attila, igazgató - Nemzeti Színház, Marosvásárhely
7 Bogdan Costea, igazgató - Ioan Slavici Klasszikus Színház, Arad
8 Călin Mocanu, igazgató - Țăndărică Bábszínház, Bukarest
9 Carmen Steiciuc, igazgató - Matei Vișniec Színház, Suceava
10 Constantin Cotimanis, megbízott igazgató - Alexandru Davila Színház, Pitesti
11 Cosmin Brehuță, igazgató - Elvira Godeanu Drámai Színház, Târgu-Jiu
12 Cosmin Crețu, igazgató - Tudor Vianu Színház Giurgiu
13 Cristian Hadjiculea, igazgató - Vasile Alecsandri Nemzeti Színház, Jászváros
14 Eduard Sisu, igazgató - Gulliver Színház, Galați
15 Eliza Noemi Judeu, igazgató - Bacovia Megyei Színház, Bákó
16 Elvira Râmbu, igazgató - Regina Maria Színház, Nagyvárad
17 Emanuel Petran, igazgató - Puck Bábszínház, Kolozsvár
18 Erwin Șimșensohn, igazgató – Állami Színház, Konstanca
19 Florin Toma, igazgató - Fani Tardini Drámai Színház, Galați
20 Gabriel Popescu, igazgató - Ariel Színház, Râmnicu-Vâlcea
21 Gavril Cadariu, igazgató - Ariel Színház, Marosvásárhely
22 George Ivașcu, igazgató - Metropolis Színház, Bukarest
23 George Mihăiță, igazgató, - Vígszínház, Bukarest.
24 Gheorghe Colceag, igazgató - Kisszínház, Bukarest
25 Gianina Cărbunariu, igazgató - Fiatalok Színháza, Piatra-Neamț
26 Ioana Bogățan, igazgató - Prichindel Színház, Gyulafehérvár
27 Ion Caramitru, igazgató - I.L.Caragiale Nemzeti Színház, Bukarest
28 Albu István, igazgató - Figura Stúdió, Gyergyószentmiklós
29 Bocsárdi László, igazgató - Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy
30 Laurențiu Pleșa, igazgató Merlin Színház, Temesvár
31 Lucian Sabados, igazgató - Maria Filotti Színház, Brăila
32 Marius Bodochi, igazgató - Román Drámaírók Színháza, Bukarest
33 Marius Rogojinschi, igazgató - Vasilache Színház, Botoșani
34 Mc Ranin, igazgató - Tony Bulandra Színház, Târgoviște
36 Mihaela Rus, igazgató - Toma Caragiu Színház, Ploiești
35 Mihaela Soloceanu, igazgató - Arlechino Színház, Brassó
37 Mihai Maniuțiu, igazgató - Nemzeti Színház, Kolozsvár
38 Mihai Panaitescu, igazgató - Művész Színház, Déva
39 Nicolae Pungă, igazgató - Stela Popescu Színház, Bukarest
40 Ovidiu Caiță, művészeti igazgató - Északi Színház, Szatmárnémeti
41 Romică Stan, igazgató - "Căluțul de mare" Színház, Konstanca
42 Kányády Szilárd, igazgató - Csíki Játékszín, Csíkszereda
43 Traian Apetrei, igazgató - Mihai Eminescu Színház, Botoșani
44 Vasile Muraru, igazgató - C.Tănase Színház, Bukarest
45 Vlad Zamfirescu, igazgató - L.S. Bulandra Színház, Bukarest

No photo description available.
Pages Liked by Page
631 likes this
A Hamlet-online az első Facebook dráma.
9.2K likes this
We promote Hungarian art and culture through diverse events in the UK.
1.4K likes this
A budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem nemzetközi fesztiválja. A név a Festival, Arts,...
Recent Post by Page
Színház- és Filmművészeti Egyetem, profile picture
Play Video

🔥Szarvas József, az SZFE új tanára
🎭A Jászai Mari-díjas színésszel beszélgettünk hagyományról, értékekről, a hazáról és arról, hogy őt bizony senki nem fogja megfélemlíteni.
📺ADÁS! VASÁRNAP 20.00!
💪🏻Pesti TV

Színház- és Filmművészeti Egyetem, profile picture

MANDINER.HU

Ilyen volt, ilyen lesz! | Mandiner

Bejártuk az SZFE régi és új épületeit
Related Pages
8.7K likes this
A Freeszfe Egyesület hivatalos oldala.

Bankszámlaszám:
16200106-11672087
[MagNet Bank]...
296 likes this
A Színház- és Filmművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzata.
15K likes this
A Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetésének felmondási ideje szeptember 30-án lejár.
See More