Naar startpagina

Ahogy a törökök felülírták a Trianonjukat

Az Antant hatalmak az első világháborút követően Magyarországhoz hasonlóan Törökországot is feldarabolták, az 1920-as Sevres-i békében, amit Mustafa Kemál vezetésével elutasított a nemzetgyűlés. A rendkívül véres, számtalan keresztényellenes tisztogatással járó háborút a törökök nyerték és az 1923-ban ezen a napon a svájci Lausanneban aláírt békében sokkal jobb feltételeket értek el.

A Török birodalom volt a XX. század fordulóján Európa gyenge embere, amely az első Balkán-háborúban a kontinensen lévő területeinek a döntő többségét elvesztette, több millió török került hirtelen kisebbségi sorba Bulgáriában, Görögországban és Szerbiában. Ázsiában azonban óriási területei maradtak, a török magterületek mellett a fél Közel-Kelet Arábia nagy részével. Az első világháborúban a törökök nagy veszteségeket szenvedtek az oroszokkal szemben, illetve az arab felkelés során (Lawrence ezredes történetét feldolgozó híres film miatt ismert). Egy nagy győzelmük is volt az Antant (főleg Ansac csapatok ellen) német támogatással Gallipolinál (Churchill bukását okozták ezzel).

A keresztények helyzete ingatag és bizonytalan volt a birodalomban, amely ahogy szorult össze úgy tette bűnbakká őket. Különösen az örményeket, akiket oroszbérenceknek tartottak. Már a háború előtt is volt több örmény mészárlási hullám, a leszámolás ideje a világháború alatt jött el, mikor is eltérő becslések szerint 800 ezer -1,2 millió örményt deportáltak. Jelentős részük útközben elhunyt, a többiek nagy része pedig a lágerekben. A világ pedig nagyjából tudomásul vette (Hitlert később ez a példa is ösztönözte a "végső megoldásra"). A görögökkel pedig a Sevres után kitört, Atatürk által vezetett, egyébként jogos önvédelmi háború alatt számoltak le (Szmirna/ Izmir mészárlás), úgy "mellékesen", két legyet egy csapásra elven. Mire véget ért a 3 éves háború akkorra Törökország gyakorlatilag megszabadult a korábban 20 százalék körüli keresztény lakosságától, a maradék görögük lakosságcsere keretében távozott, csak Isztambulban és két szigeten maradtak néhány tízezren. Később több hullámban repatriáltak, s mai napig utálják egymást.

A török függetlenségi háborúban az opportunista szultánátust felváltotta a Kemál által alapított modern, világi állam (például áttértek az arabról a latin ABC-re), a görög hadsereget pedig tönkreverték Kisázsiában. az ellenségem ellensége a barátom elv alapján a cárt váltó szovjetekkel is kokettáltak. Az angoloknak, franciáknak pedig csak a szája járt, erőt demostráltak, de nem akartak egy újabb, véres háborúba bonyolódni a "világ végén" , ezért tudomásul vették a realitásokat. Olaszok akkor is gyengék voltak,az örmények maradékát pedig legyőzték.

Az új békében a törökök újra lemondtak az arab területekről (úgy se volt az ellenőrzésük alatt), Ciprusról (angol megszállás alatt volt valóságban) viszont visszaszerezték Kelet-Trákiát (Isztambulon túli európai területek) és a Nagy-Örményországnak ígért keleti területeket, továbbá megszabadultak a külföldi befolyási övezetektől is, így a szorosok fölötti szuverenitás is helyre állt. Ezzel elérték, hogy az etnikai török területek - a korábban elvesztetteket leszámítva - együtt maradtak, sőt a kurdokkal vegyesen lakott vidék is, az örmény és görög lakta vidékeket is megtartották. Tehát kb. olyan területi rendezést értek el, mint Magyarország később a két bécsi döntéssel, csak meg is tudták tartani a visszaszerzett területeket.

A kurd autonómia elmaradása máig tartó, váltakozó hevességű polgárháborúhoz vezetett. Összességében megállapíthatjuk: a törökök jól jártak, hogy a nemzetcsonkoló béke elfogadása helyett a háborút választották. Nyertek. Sőt később még egy tartományt - békés úton - visszaszereztek a mai Szíriától!

Térkép: a Sevres-i béke szerint csak a sárga terület maradt volna teljesen szuverén török terület, a színesek megszállás vagy külföldi befolyási övezet. Az új béke szerint a fekete vonal lett az új határ, azon belül teljes török szuverenitás.